3. nap - Szokásos reggel, avagy egy új barátság kezdete?

2013. 01. 03., szerda

A tegnapi bujkálást viszonylag eredményesnek nyilvánítottam. Különben ezt azért csinálom, hogy külső szemlélőként tudjak róluk írni... és, ha előbb az infókat nem szerzem meg, lehet, hogy hamis dolgokat írnék róluk. Ma rá tudtam venni anyut, hogy előbb bejöhessek a suliba. És ez miért jó? Mert nem kell mindenki előtt, lehajtott fejjel, halkan köszönve besomfordálnom az osztályba. Ezzel is szereztem egy kis tapasztalatot, mivel én voltam az első, láttam, hogy hogy jönnek be az emberek és kivel kezdik el megbeszélni a délutánjukat, esetleg újra végigröhögni az előző nap történteket. Elsőre Joe jött be a terembe, és mintha megörült volna nekem, odajött hozzám beszélgetni... nem nagyon volt üdítő a társasága, de legalább utána nem kell 'kémkednem'.
-Szeretnék tőled tanácsot kérni... Tudom, hogy még csak pár napja ismerjük egymást, és ez az első beszélgetésünk, de te vagy itt az egyik legnormálisabb lány. -kezdte idegesen Joe. Bár az általa mondott 'normális' kifejezést a többi, menő tini 'nyomira' cserélné, azért kíváncsi voltam rá, mit akar tőlem.
-Mandy-t szeretném randira hívni... hogy csináljam? -bökte ki gyorsan, mielőtt bárki is beléphetett volna.
Szóval kezdhetem kibogozni a szerelmi szálakat is... nem gondoltam, hogy ezt is ilyen hamar elkezdem, de a tegnapi utalások alapján úgy hiszem, Katy-éknek is akadtak kiszemeltjeik. Ez kezd egyre izgibb lenni! Azt hiszem, túl sokáig gondolkodtam, mert még mielőtt válaszolhattam volna, belépett az osztályba Mandy, mire Joe fénysebeséggel fordult el tőlem. Mandy-vel nem beszéltem semmit, úgy látszik csak Joe volt kíváncsi rám... najó, tulajdonképpen ő se. Fél 8-ig hárman, csöndesen ültünk a teremben, ám ekkor megérkezett Jessy, Becca, Katy, Georgina, Alice, Will, James, Nate, Ed és Kyle egyszerre(!).
-Na, a nyomik már biztos vártak ránk! -röhögtek fel, majd James és Kyle összepacsizott a jó poénon. Ez fájt! Szóval nyominak tartanak... pedig, ha maguk közé fogadnának, egyszerűbb lenne megismernem őket és nem kéne bujkálnom. Mindegy, legalább megtudtam, hogy ők mind a menők... mi pedig hárman, a nyomik... nem túl arányos.
-Kimegyünk? -észrevettem, hogy ezt a kérdést Katy-ék naponta felteszik egymásnak... de komolyan! Most épp Jessy kérdezte, miután a fiúk úgy döntöttek, kimennek focizni.
-Aha, persze. -egyeztek bele, így én megint bent maradtam a nyomikkal, bár most társaságunkat szinesítette Georgina és Alice is.
-Miért jöttél át a sulinkba? -szólt hozzám hirtelen Alice. Először nem voltam benne biztos, hogy engem kérdez, de rájöttem, hogy nem nagyon lehet más választás, hiszen a többiekkel 2 és fél éve jár egy osztályba.
-Apukám új munkát kapott, muszáj volt költöznünk... És hogy miért ez a suli? Magánsuli, így e mellett döntöttünk, valószínűleg a kisebb létszám miatt. -válaszoltam neki mosolyogva... ő az egyetlen menő, aki eddig hozzám szólt.
-Najó, én kimegyek Beccához meg a többiekhez. Nem jössz? -próbált Georgina finoman utalni arra, hogy ő már unja a társaságom, és szívesen magával vinné innen Alice-t is.
-Nem, én még maradok. -mosolygott a lány, majd újabb kérdésekkel kezdett bombázni, amikre készségesen válaszoltam.
-Ne haragudj Georginára, van néhány rossz tulajdonsága, tudom, hiszen a legjobb barátnőm. -feszengett Alice az előbb történtek miatt, mikor barátnője kicsit faragatlanul viselkedett.- Igazából én csak szerettelek volna üdvözölni az osztályunkban, és mivel láttam, hogy még nem nagyon vezetett körbe senki, megmutatom ebédszünetben majd az egész sulit.
-Köszi. -válaszoltam neki. Mosolyogva éltem az ajánlatával, hiszen ő az első, akit komolyan érdekel az, hogy mi történik velem.

2. nap - Rejtőzködés a lelátó alatt

2013. 01. 03. kedd

A tegnapi égésem után kicsit feszéjezve sétáltam a suli felé, hogy kezdetét vegye a második napom. Remélem azért nem én leszek 12. végéig az osztály lúzere. A mai nappal kezdetét veszi a kémkedés is. Ahogy ezeken az apró-cseprő dolgokon gondolkoztam lassan elértem a sulihoz. Amint beléptem az ajtón fülemet megcsapta 3 lány életteli, vidám fecsegése az˝élet˝nagy´dolgairól. Igen, jól gondoljátok, a plasztikok voltak azok név szerint Jessy, Becca és Katy. Éppen az osztály felé tartottak, ezért követtem őket (persze tisztes távolságból), hátha elkapok egy-két mondatot a beszélgetésükből, amit fel tudok használni.

- Akkor ma délután elmegyünk a plázába vásárolni? – kérdezte Jessy.

- Felőlem mehetünk – válaszolt Katy.

Egy infóval több. Most már csak azt kéne megtudnom, hogy hánykor találkoznak.

- Felőlem is mehetünk, hánykor talizunk és hol?  - érdeklődött Becca.

- Suli után rögtön? Vagy valakinek van valami programja?

- Nem jó – vágott Katy szavába Jessy – ma van a srácoknak fociedzés, vagy netán elfelejtettétek? Nem hagyhatjuk ki.

- Akkor edzés után megyünk. Lehet, hogy Will-ék is velünk tartanak egyet kajálni.

Bingó, a délutáni programom mára megvan. Na jó, ez tényleg lúzer dolog, hogy az osztálytársaim után koslatok ahelyett, hogy esetleg legálisan legyek velük (gondolok itt arra, hogy megkérdezem velük tarthatok e), de a történetért bármit. Idő közben lassan elérkeztünk az osztályhoz. Lassítottam lépteimen,nehogy szagot fogjanak Becca-ék, hogy követem őket. Pár perccel az ő érkezésük után én is beléptem a terembe.

- Sziasztok – köszöntem, nehogy azt mondják, még köszönni se tudok.

- Nézzétek, megjött az ájulós lány – ordított az utolsó padsorból Nate.

A többiek egy percre felnéztek a pad alatt végzett manipulatív tevékenységből (telózás), majd folytatták mintha misem történt volna. Egy ember viszont még arra sem méltatott, hogy egy percre elszakadjon a telefonja kijelzőjétől. Ez a személy pedig nem volt más, mint a menő fiúk egyike, Ed Ramsay.

Megalázva mentem a helyemre, miközben azon imádkoztam nehogy valamit már megint elcsesszek.

A nap viszonylag hamar eltelt, viszont több hasznos információt nem tudtam meg senkiről. Miután kicsengettek az utolsó órámról is a szekrényem felé igyekeztem, hogy elrakjam a fölösleges tankönyveket, füzeteket. Legnagyobb meglepetésemre a szekrényem mellett Will és James társalgott. A pár szóból amit hallottam arra következtettem, hogy a délutánjukat tervezgetik. Ezek szerint még nem tudják, hogy mire készülnek a csajok. Bepakoltam a szekrényembe, majd a pálya keresésére indultam. Mikor odaértem Katy-ék már nagyban figyelték, ahogy osztálytársaink bemelegítenek. A ’kémkedés’ érdekében nem ültem föl a lelátóra, hanem bemásztam alá és onnan füleltem, mit beszélnek a többiek.

Egy-két hangfoszlányból arra következtettem, hogy valamilyen fiúkról van szó.

- Tényleg, mi a helyzet VELE – utalt valakire Becca.

- Á, semmi különös- rendezte le egyszerűen Jessy.

- Na, de mégis? Nem beszéltetek azóta facebook-on vagy valahogy?

- Nem, csak a szokásos adj már egy tollat, a házit hadd másoljam már le beszélgetés volt – mondta kicsit elkeseredve Jessy – Na és VELÜK mi van? Hogy haladtok?

- Sehogy – vágta rá szinte már reflex szerűen Becca és Katy.

- Öhm, oké. Ejtsük a témát – javasolta Jessy.

Ezután csak arról beszéltek, hogy ki mit akar venni magának a délután során, illetve melyik boltba menjenek be. Miután vége lett az edzésnek kimásztam a lelátó alól és tisztes távolságból követtem a menők társaságát egészen a plázáig. Komolyan, kezdek belejönni ebbe a bujkálásba….

1.nap - Mindennek a kezdete

2013.01.02. hétfő

Reggel amikor beléptem a suli ajtaján nagyon furcsa érzés kerített a hatalmába. A fejembe egyre több kérdés
került, és mindre a válaszokat vártam. Az aulában sikerült észrevétlenül végig mennem, ugyanis már többször költöztünk, így tudom, hogy milyen amikor meglátnak és mindenki összesúg az éppen mellette állóval. Nem tudtam elképzelni, hogy itt miért nem ez van. Talán azért mert ez magánsuli és nem járnak ide sokan? Vagy azért mert már mindenki tudja, hogy mostantól ide fogok járni? Ezek a gondolatok nem hagytak nyugodni. A portáshoz léptem, majd megkérdeztem, hogy melyik a 11.osztály terme. Megtudtam, hogy nem is kell innen sokat menni, hiszen itt van a földszinten. A folyosón végigmentem, majd hátulról a 3. ajtóra ki volt írva, hogy 11.osztály terme. Nem tudtam, hogy amikor belépek mit csináljak, hova üljek, vagy egyáltalán kivel fogok majd összebarátkozni? Úgy éreztem, hogy a reggelimet viszontlátom. Nem hagytam magam elbizonytalanítani, hanem benyitottam.
Legnagyobb meglepetésemre, az osztályban senki sem vett észre. Gyorsan lehuppantam az ablak melletti padsor első padjába, mert ott volt egy egyes pad, és úgy gondoltam, hogy nekem lett odarakva. Úgy tűnt, mindenki el van foglalva a maga dolgával. Ezalatt azt értem, hogy vagy a padon ültek, vagy a székükön és telefonozott mindenki. Ilyen osztályom még sosem volt. Azt hiszem ez nem lesz egy stréber osztály, úgy hogy megkönyebbültem.
Elérkezett az első óra. Becsengőkor egy fiatalabb tanárnő lépett be az ajtón. Úgy emlékszem, hogy ő is ott volt az átiratkozásomon. Talán az osztályfőnök volt, nem emlékszem rendesen, de az biztos, hogy nem egy szigorú tanár, mert még jelzőkor is mindenki telózott.
- Jó reggelt Mrs. Rogers!- köszöntek a tanárnőnek, kivéve én mert ugyebár nem tudtam a nevét. A tanár a köszönést viszonozva megengedte, hogy leüljünk. 
- A mai osztályfőnöki órát azzal kezdjük, hogy bemutatom nektek az új lányt- mondta Mrs. Rogers, és amint meghallottam görcsbe rándult a gyomrom és éreztem, hogy a reggeli mindjárt visszajön. 
A hátam mögött hallottam, hogy mindenki épp a mellette ülővel tárgyal ki engem. A tanárnő is észrevette, hogy rólam beszél mindenki, úgy hogy megszólalt. 
- Kis figyelmet szeretnék, a pletykák elkerülése érdekében, úgy döntöttem, hogy Tricia ki áll ide az osztály elé és elmeséli, hogy miért jött ide, meg ilyesmi. Röviden, mesél magáról. 
Mikor ezt meghallottam, azt hittem csak viccel, de nem. Mondta, hogy menjek ki. Remegő lábaimmal valahogy kimentem, majd elkezdtem beszélni. Tenyerem nagyon izzadt, de mivel annyira remegtem muszáj volt a tanári asztal szélében megkapaszkodnom. Nem volt jó ötlet, mert rettentő hányingerem volt és ez nálam azt eredményezi, hogy szédülök, meg minden bajom van. Még csak kb. annyit mondhattam el, hogy hogy hívnak, és hogy miért jöttem ide. Elszédültem, de mivel totál izzadt volt a tenyerem hiába próbáltam megkapaszkodni, nem sikerült. Elestem. Ráadásul az első napomon. A fejemet úgy bevertem, hogy nagyjából 10 percig ott feküdtem a földön. Mikor egy kicsit már ki tudtam nyitni a szemem láttam, hogy mindenki ott áll körülöttem. Legnagyobb döbbenetemre senkinek nem volt ijedt feje, inkább 'jajjdelúzerazújcsaj' fejet vágtak. Nem mondhatom, hogy túl jól esett, épp ellenkezőleg. Azt szerettem volna, ha most eltűnhetnék innen és soha többé nem látnának. Pedig annyira szerettem volna, ha már az első héten befogadnak. Láttam, hogy van 3 lány, akik nagyon szimpinek tűntek, de azt hiszem minden hiába. Ők az osztály plasztikjai, sőt szerintem még a sulié is. A plasztikot viszont nem úgy értem, hogy ribancai, hanem hogy ők a legnépszerűbbek és a legelismertebbek. Reggel is, láttam amikor jöttek a folyosón, egyszerre léptek, fejükkel előre néztek és dús hajukat szinte minden lépésnél hátradobták. Azt hiszem hozzájuk nem fogok egy ideig tartozni, bár szerintem még arra is kevés esély van, hogy akár csak szóba is állnak velem. A fiúkról meg most annyit, hogy nálunk is vannak kasztok, de nekik nem annyira nagy a "harc", mint a lányoknál.
Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy nagyon érdekes lesz ez az egész "kémkedés" minden osztálytársam után. Igaz, még nagyjából semmit sem tudtok róluk, de úgy döntöttem, hogy mivel ez volt az első napom, megérdemlem, hogy rólam szóljon. Mondjuk, eléggé beégtem mindenki előtt, de azért már összeszedtem egy-két információt az osztálytársaimról, szóval holnap folytatom történetem...

Prológus

2013. 01. 01., vasárnap

Ma van a téli szünet utolsó napja. Bizony, a második félév kezdete… és ki költözik el pont év közben? Hát persze, hogy én! A családommal egy hete költöztünk Londonba az apám munkája miatt. Nem ismeretlen számomra a város, mert a nagynénim itt lakik, és őt minden nyáron meglátogatom, de nyomasztó, hogy új közösségbe csöppenek… pont év közepén. Különben, mikor megkaptam ezt a régi könyvet, nem hittem volna, hogy erre fogom használni. A hugom azt javasolta, hogy írjak naplót, anyu szakácskönyvnek akarta felhasználni, nekem azonban egészen más terveim vannak. Apu azért adta ezt pont nekem, mert tudta, hogy író akarok lenni... ezen alapulva, egy történetet fogok írni, egy történet az osztályomról. Kicsit bizarr, hogy egyből eldöntöttem ezt, úgy, hogy nem ismerem őket, de ez az izgis benne...  'kémkednem' kell ahhoz, hogy hitelesen tudjak írni. Már alig várom az első napot! Mindenkiről mindent tudni akarok... Vajon hogy fognak hozzám viszonyulni? Vajon én hogy fogok hozzájuk viszonyulni?? Csalódás vagy meglepetés fog érni az osztálytársaimat illetően? Ezeket még annyira nem tudom... Annyi viszont biztos, hogy holnaptól egy nagyon jó londoni magánsuli 11. osztályának leszek hivatalosan is a tagja.

Ha érdekelnek a többiek, ízelítőnek itt az osztálynévsor:

- Alice Smith

- Edward Ramsay

- Georgina Hill

- James Bowman

- Jessica White

- Joe Bush

- Kate Bell

- Kyle Tonkin

- Mandy Palmer

- Nate Scott

- Rebeca Davis

- Tricia Gray (én)

- William Wilkinson